„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Végső fázisához érkezett a Magyar Rádió kilencvenéves palotájában a stúdiók bontása, írja az Euronews.
"Az utolsó stúdiókat bontják az egykori Magyar Rádió történelmi épülettömbjében, a Bródy Sándor utca 5-7-ben. Kitépett és összegubancolódott kábelcsonkok, szétdobált műszaki eszközök látványa tárul elénk a közösségi oldalakra feltöltött legfrissebb, 2017-es fotókon. Elkezdődött a 11-es, 13-as, 19-es és 24-es stúdiók bontása, az utolsóké", számol be róla az Euronews.
A Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete, ahogy az Euronews írja, "a világ legrégebbi stúdiópalotája, hat évvel régebbi, mint a BBC 1932-ben megnyitott londoni épülete, a Broadcasting House".
"Míg a brit közmédia példás igényességgel újította fel a kétezres években belvárosi székházát, a Magyar Rádió legendás épületét a képek tanúsága alapján a szó szoros értelmében szétverték az elmúlt években", írja a hírcsatorna cikke.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.