6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A kanadai médiahatóság szerint annyira hétköznapi és sokat használt a szó, hogy elvesztette a vulgaritását.
A francia nyelven sugárzott rádióadásokba nyugodtan becsúszhat egy-egy bazmeg Kanadában, a kanadai médiahatóság szerint ugyanis ez a szó már nem számít tabunak. Korábban csak késő este és csak felnőtteknek szánt műsorokban hangozhatott el a tévében és a rádióban is, és akkor is figyelmeztetni kellett a nézőket és a hallgatókat arra, hogy káromkodásra számíthatnak.
A kanadai hatóság hallgatói panaszok ellenére most úgy döntött, hogy a bazmeg már annyira része a hétköznapi beszédnek, hogy elvesztette a vulgáris jellegét. Hozzátették azt is, hogy a nyelv folyamatosan fejlődik, és mindig az adott társadalmat tükrözi. Fontos, hogy a kifejezést ne egy bizonyos személy ellen használják, de más esetekben elfogadhatónak tekinthető.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.