Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Idén már másodszor szállítják kórházba az egykori sorozatgyilkost.
A Manson család nevű közösség fejét, aki többek közt Roman Polanski felesége, a 8 és fél hónapos terhes Sharon Tate és partivendégei brutális lemészárlása nyomán vált híres-hírhedtté, 1971-ben halálra ítélték, később halálbüntetését életfogytiglanra változtatták.
Az LA Times szerint a 83 éves Mansont idén másodszor szállítják kórházba, a TMZ pedig, forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az elítélt állapota már nem fog jobbra fordulni, gyakorlatilag a halálán van.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.