Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A szökni próbáló katonát a határon többször meglőtték. Akkor derült ki, hogy a szervezete tele van parazitával, amikor egy dél-koreai kórházban megműtötték.
Elképesztő mennyiségű parazitát találtak az orvosok annak az észak-koreai katonának a szervezetében, aki a határon szökött át Dél-Koreába. A katonát meglőtték, és bár az állapota stabil, a gyógyulását nehezíti, hogy a testében lévő férgek tovább fertőzik a sebeit. „Húsz éve vagyok orvos, de még soha nem láttam semmi ehhez hasonlót” – mondta a férfit kezelő doktor, aki többek között egy 27 cm-es férget is eltávolított a katona beleiből.
A paraziták több módon is bekerülhetnek az emberi szervezetbe: fertőzött étellel, rovarcsípéssel vagy bőrön keresztül. A szakemberek szerint az észak-koreai katona esetében valószínűleg az első változat játszhatott szerepet. Észak-Koreában ugyanis még mindig használnak emberi ürüléket trágyaként. Ha ez kezeletlenül kerül a zöldségekre, amelyeket aztán főzés nélkül esznek meg, akkor a paraziták nagyon könnyen eljuthatnak a szájtól a belekig.
Eleve nem túl szerencsés parazitákkal együtt élni, de mivel a katona az őt ért lövések miatt egyébként is súlyos állapotban van, a gyógyulása még nehezebb lesz. A férfit legalább hat lövés érte, amikor átszökött a határon. Az orvosok most amiatt is aggódnak, hogy nehogy átszakadjon a bél fala, mert a testüregbe kerülve sokkal veszélyesebbek lehetnek a férgek.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.