Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
A Boeing 777-es gépe Londonból Mumbaiba tartott az új év első napján, amikor összevesztek.
A jelentésben az áll, hogy egy veszekedés után a férfi kapitány odaütött a női másodpilótának, ezek után a nő elhagyta a fülkét. A kapitány kétszer is utánament, hogy meggyőzze a nőt, térjen vissza a fülkébe, ez idő alatt pedig felügyelet nélkül hagyta a kezelőszerveket. A járaton 324 ember utazott. A légitársaság közleményében azt írta: nézeteltérés alakult ki a pilóták között, de a dolog megoldódott, a járat folytatta az útját Mumbaiba, és végül biztonságosan szállt le.
A légitársaság belső vizsgálatot indított, a pilótákat a vizsgálat idejére eltiltották a további repüléstől – adta hírül a Guardian. "A Jet Airways-nél az utasok és a személyzet biztonsága kiemelkedő jelentőségű, a légitársaság pedig zéró toleranciával kezeli az alkalmazottak minden olyan intézkedését, amely veszélyezteti a biztonságot" – áll a közleményben.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.