„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Félbe kellett szakítani a Fórum csütörtök reggeli adását.
Somos András épp egy betelefonáló, Vera néni mondandóját hallgatta az ATV stúdiójában, amikor a háta mögé felállított tévékészülék ragasztószalaggal rögzített kerete megadta magát, és lepottyant.
Néhány perccel később – és vélhetően újabb egy-két méter ragasztószalag elhelyezése után – folytatódhatott a műsor. A bakit Somos azzal ütötte el: a díszlet talán nem bírta el Vera néni szavainak súlyát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.