A "cikk" szerzője szerint Európa egyik leggazdagabb állama most "ott tart", hogy a stockholmi gyerekeket példamesével traktálják – melyben "a nővé operált férfi együtt él egy lóval, amely kutyának képzeli magát" –, hogy a csemeték "megértsék a transzszexuálisok helyzetét, illetve azt, hogy ők is pontosan olyan polgárai a mai világnak, mint bárki más". Zárójel: a mese forrását természetesen nem jelzi a lap – vagy van ilyen mese, vagy nincs. Persze ez a legkevesebb.

És hát Pauska Zsolt szerint ez nyilvánvalóan hiba, hiszen a transzszexuálisok nem pontosan olyan polgárai a világnak, mint bárki más. A megyei Mediaworks-lapok és a Magyar Idők ez ügyben néhány nappal ezelőtt éppenséggel már iránymutatással is szolgáltak (itt írtunk róla), amikor aberrációnak nevezték a transzszexualitást (és ehhez nyilván azt is hozzáérthetjük, hogy a szexuális másságok egyéb formái ugyancsak az aberráltság értelmezési tartományába tartoznak). Ja, igen: a Transzizé című szöveg (már a címe is bámulatos) a NER médiapolitikájának nagyobb dicsőségére ismét szálirányban terjed, a Mediaworks több felületén is megjelent.

Pauska aztán persze jön a homofóbok klasszikus fordulatával: hamarosan ez lesz a kötelező. A kötelező. "Mert hiába is gondolja abnormálisnak a társadalom döntő többsége az abnormálist, van, ahol már törvény rögzíti, hogy az abnormális is normális, így aki felszólal ellene (lásd még: 'töke van a menyasszonynak!') előbb megbírságolják, aztán, ha ragaszkodik idejétmúlt véleményéhez, könnyen a börtönben gondolkodhat el azon, hová jutott a világ."

Persze belátom én, bonyolult ez a cucc – a Mészáros-média egyik első emberétől, prominensétől, egy NER-csinovnyiktól kétségtelenül túlzás volna azt elvárni, hogy tisztességesen beszéljen emberekről, és hogy ne uszítson magától vagy parancsra. És van itt még valami más is: ami a nem távoli múltban, épp csak pár éve a szélsőjobb kétséges felületeinek volt a stílje, az ma a rendszerkommunikáció napi közlésmódja.

És persze az is van, hogy a menekültek után itt egy újabb csoport – a magyar társadalom egy marginális kisebbsége –, melynek tagjaival, jó eséllyel, soha nem találkozik majd a NER-média célközönsége. Az ilyen értelemben gyakorlatilag absztrakt, mumusként a falra festett transzneműek (vö. a buzik) ellen viszont úgy lehet gyűlöletet kelteni, hogy addig sem esik szó a gyalázatos egészségügyről, a versenyképtelen oktatásról, a kilátástalan életutakról, meg úgy általában, a komplex rendszerhazugságokról.

Hogy sírjunk-e azon, hogy a NER válogatás nélkül tologatja be a gyászosan ostoba és vállalhatatlan témákat a kampánytopikok közé (újságírókamara, szexuális kisebbségek gyalázása, more to come), és hogy ilyen elképesztően színvonaltalan (módon megírt) szövegek születnek ezekben az ügyekben, vagy hogy a dolog abszurditásán már csak (kínunkban) nevetni érdemes, e pillanatban még nem világos.