Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.
Múlt vasárnap kifejezetten tavaszi idő volt, nem volt szükség téli kabátra. Most hétvégén viszont kifejezetten fagyos, téli időre számíthatunk, faggyal és hóval, visszavehetjük a téli kabátokat.
A 2013-ashoz hasonló mediterrán ciklon érkezik szombaton, ami visszahozza a telet – írja az Időkép.
A csapadékzóna dél felől jön, szombat délutánra az északi tájakat is eléri. Kezdetben eső várható, viszont délutántól elsősorban nyugaton, északnyugaton és északon havazás, helyenként intenzív havazás váltja fel az esőt.
Mivel a hideg levegő az alacsonyabb szinteken hamarabb megérkezik, mint a magasban, így főként az ország keleti, délkeleti felén késő délutántól nagy területen hullhat fagyott eső.
Az Északi-középhegységben és az Alpokalján az sem kizárt, hogy 20 centinél több hó esik, az erős szél pedig hordani fogja a havat. Délebbre egyre vegyesebb lesz a halmazállapot, lesz, ahol ónos eső teszi jégpáncéllá az utakat.

Feltámad majd szél, erős, főként az Alföldön és az Északi-középhegységben viharos lökésekre is számítani kell. Északon akár komolyabb hófúvás kialakulhat, magasabb hótorlaszokat építhet a szél.
A csapadékzóna vasárnap észak felé távozik: kezdetben még több helyen, délután inkább már csak északon fordulhat elő hószállingózás, gyenge havazás. A szél fokozatosan mérséklődik, de nyugaton és északkeleten kezdetben még előfordulhat hófúvás. A csúcshőmérséklet az ország nagy részén fagypont alatt marad.
A legfrissebb számítások szerint hétfőn napközben dél felől újabb mediterrán ciklon érkezhet havazással és erős széllel.
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.