New York állam kormányzója lenne a Szex és New York sztárja
Cynthia Nixon bejelentette, indul a tisztségéért.
MTI
Az 51 éves amerikai színésznőről, aki Miranda Hobbsot játszotta a népszerű sorozatban és annak filmes folytatásaiban, régóta rebesgetik, hogy szeretne az állam kormányzója lenni – írta a BBC hírportálja.
Nixon, aki korábban maga is utalt arra, hogy "mérlegeli az indulás lehetőségét", még sosem viselt választott tisztséget.
Kampányindító videójában azt mondta: "Szeretem New Yorkot. Sose akartam máshol élni, de van, aminek meg kell változnia".
Az utóbbi években aktivistaként is tevékenykedő színésznő régóta szót emel a jó minőségű állami oktatásért. "Büszke vagyok, hogy állami iskolában végeztem és arra is, hogy a gyerekeim oda járnak. Olyan lehetőségeket kaptunk, amilyenekhez a New York-i gyerekek többsége ma nem jut hozzá" – hangzott el a kampányvideóban.
Ha Nixont megválasztják, ő lesz New York állam első női kormányzója. Jelenleg Andrew Cuomo a kormányzó, és a demokrata párti politikus várhatóan újraindul a tisztségért a novemberi választáson.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.