Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A hírek szerint egymillió dollárnak veszett nyoma egy washingtoni egyetemen, a pénzt a beérkezett támogatásokból szipkázhatták el. A diákok nem hagyták magukat, tüntetésbe fogtak - és nem is akárhogy.
A TMZ beszámolója szerint jókora botrány pattant ki egy washingtoni egyetemen történt sikkasztásos ügy miatt, amely során egymillió dollárt tüntettek el az érintett alkalmazottak.
Az egyetem elnöke, Wayne Fredrick nyilatkozatban számolt be a történtekről, amely szerint az iskola 2016 decemberében tudomást szerzett a vádakról, kivizsgálták az ügyet, tavaly pedig több embert is elbocsátottak, akiknek köze lehetett a nagy összegű sikkasztáshoz. Csakhogy a diákok minderről csupán néhány napja értesültek, ezért tüntetést szerveztek a campus egyik fő helyszínénen, a demonstrációhoz pedig Rihanna egyik igencsak vulgáris szövegrészeket tartalmazó dalát választották.
Az esetről videó is készült, amin a tünető diákok a “Bitch Better Have My Money”-t skandálják, mintegy kampánnyá alakítva az énekesnő vonatkozó dalát.
Howard students found out employees stole over $1M in financial aid so they took over their Administration building and started singing ‘Bitch Better Have My Money.” pic.twitter.com/760u3TFZwc
— Philip Lewis (@Phil_Lewis_) 2018. március 29.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.