Egy rendes nő takarít. De miért is?
Itt a tavasz, és mikor a nap sugarainál megcsillannak az otthonunkban szálldogáló porcicák, tudomásul vesszük, hogy nemcsak a lelkünknek, a lakásunknak is szüksége van a megújulásra. Van, aki imád takarítani, van, akinek nincs különösebb kifogása ellene, de a legtöbben nyűgnek érzik ezt a feladatot. De biztos, hogy csak a tisztítószerről vagy a helyes felmosásról szól a dolog?
Mindenkinek más és más nyújt komfortérzetet: van, aki boldog tud lenni egy disznóólban, és van, aki bűntudatot érez, hogy használja a lakását. Erről a sokunkban megszületett felismerésről rengeteget tud mesélni Farkas Lívia, az urban-eve.hu életmódblog szerzője, aki több, életvezetéssel kapcsolatos tréninget is elindított már a honlapján. A felhasználók körében nemrégiben felmérést és mélyinterjúkat készített az otthoni időbeosztásról és a háztartási feladatok témájában, és meglepetésre újra meg újra ugyanaz a kérdés bukkant fel: hogyan erőszakolhatnánk rá magunkat a takarításra?”
Egy rendes nő az…
A kutatásból kiderült valami, ami bár a takarítással kapcsolatos, mégis messze túlmutat a tisztítószereken és a rongyokon: rengeteg nő van, aki nem kérdőjelezi meg, hogy a rend definíciója az, ha minden hibátlan, tökéletes és makulátlan. (És most itt azért beszélünk nőkről, mert még mindig olyan társadalomban élünk, ahol a háztartási munkák, így a takarítás is a nők dolga.) Pedig ez betarthatatlan elvárás, hiszen az otthon azért van, hogy a benne élőket szolgálja, és nem fordítva. A kutyától piszkos padló, a széthagyott játékok és a teásbögrék nem feltétlenül a rendetlenség jelei, mutathatnak egy jelenetet egy mozgalmas, szerető család életéből is.
„Sokan nem kérdőjelezik meg, hogy TUDNI KELL múzeumi tisztaságot tartani, ezért a saját kudarcuknak élik meg, hogy nem tudják hozni ezt a szintet. Ez pedig egyenes út a nagy ellenállásokhoz, vagy éppen az állandó frusztrációkhoz, hogy nem vagyok elég jó, nem bírom rávenni magam, holott egy felnőtt embernek ezt bírni kell, a nagyanyám is ezt csinálta” – mondja Farkas Lívia.
Ezek után pedig az sem megkérdőjelezhető, hogy a 40 órás munkahét mellett még egy félállást is le kell tolni otthon. Farkas Lívia időbeosztó tréningje épp ezért egy időfelmérő táblázattal kezdődik: mennyi idő kell alvásra, munkára, a gyerekekre, egyetemre stb.
„Van, aki csak itt szembesül azzal, hogy, úristen, 20-25 órát takarítok egy héten! Sokaknak ez segített szembesíteni a párjukat is a nyilvánvaló tényekkel. Hiszen ott van feketén-fehéren, hogy ugyanannyit dolgoznak a nők, csak mellette még akár 20 órát fordítanak az otthoni feladatokra. Egy olyan világban, ahol már nem fenntartható az egykeresős családmodell, muszáj, hogy mindenki kivegye a részét a takarításból, hiszen a koszt közösen csináljuk.”
Úgysem fér bele minden egyszerre
Farkas Lívia még 2009-ben indította útjára a „zónázást”, az amerikai FlyLady programon alapuló, fázisokra bontott takarítás-rendszert, amelyet egy több mint húszezer végzőst számláló 30 napos rutinkiépítő tréning követett. A tréning lényege, hogy az elvárásokra nyom egy féket: segít lebontani és újragondolni azokat a feladatokat, melyeket el kell végeznünk egy háztartásban.
„Területekre osztjuk fel a lakást: nem mindegy, hogy egy garzonban laksz, vagy egy kétszintes családi házban, ezért nem lehet sablonmegoldásokat ráhúzni mindenkire. A zónázás attól működik, hogy létrehozod a saját listádat, és minden héten az azon szereplő feladatokkal haladsz” – mondja.
A módszer tehát megfoszt minket a szombat reggeli sírógörcs közeli állapottól, amikor végignézünk a lakáson, és pontosan tudjuk, hogy késő estig fogjuk suvickolni a padlót. A zónázás ugyanis szinten tartás, naponta, kis lépésekben lehet vele haladni. A program lefejti az emberről a maximalizmust: nem kell, hogy minden beleférjen egyszerre, mert úgysem fog.
„Ciklikus, nem okoz gondot, ha kimarad valami, mivel könnyen bepótolható, így nem torlódnak fel a feladatok, és nem okoz szorongást. Segít, hogy kitágíthassuk a rend és a tisztaság definícióját.” Farkas Lívia szerint az a legfőbb, hogy mindenki megtalálja azt a takarításmennyiséget, amelytől tisztának érzi a lakást.
A blogszerző nem hisz az értékítéletekben: „Kizárólag egy család tagjai dönthetnek arról, hogy mi működőképes a saját életükben, és ha olyan élethelyzetbe kerülnek, amelybe átmenetileg nem fér bele a takarítás, akkor nem fér. És? Az anyósnak, a szomszédnak, a reklámoknak semmi beleszólásuk ebbe.”
Ha félünk kinyitni a szekrényt
De mi van azokkal, akik tényleg boldogak a káoszban? „Ha neki úgy jó, és nem áltatja magát, akkor egészségére! Attól, hogy ő úgy él, másnak nem kell és fordítva. Egy kivétel van: ha neki kényelmes, de más életére negatív kihatással van. Volt egyszer egy szomszédom, akinek olyan mocskos volt a lakása, hogy majdhogynem hozzánk menekültek tőle a csótányok – nála például már nem magánügy, hogy takarít-e. Nyilván az együttélésnél kompromisszumokat kell kötni, hosszú távon nem lehet, hogy ennyire egymásnak feszüljenek az érdekek” – int óvatosságra Farkas Lívia.
A tiszta környezet mindenképp kihat a mentális egészségünkre: ha túl sok cucc van a lakásban, azok túlstimulálhatnak és feszültté tehetnek. Van, akiknek ez nem nagy ügy, simán át tud tekinteni rajta. Van, akinek viszont fogalma sincs arról, hogy a rendetlenségtől lehet ideges.
„Ha a ruháidat nem a kupac aljáról kell kihalásznod, és nem esel hasra a táskáidban, akkor nem késel, nem vagy ideges, nem öntöd le magad kávéval, és nem káromkodsz három percig: szóval, ha mindennek megvan a helye, hatalmas frusztrációlavinát spórolhatsz meg magadnak.”
A tárgycsökkentés pedig nemcsak esztétikusabbá teszi az otthonunkat, hanem a takarítást is nagyban megkönnyíti. Ebből következik, hogy ha rutinná válik az otthoni rendrakás, az élet többi területén is rendezettebbek lehetünk.
Ez még jó lesz valamire
Sokan hajlamosak vagyunk a halmozásra, legyen szó akár ruhákról, könyvekről, apró csecsebecsékről vagy régi újságokról. Pedig ezek mind hozzájárulhatnak a káosz kialakulásához, és a lelkünk mélyén talán tudjuk is, hogy a cuccaink nagy részétől kihasználatlanság miatt simán megszabadulhatnánk.
Farkas Lívia szerint ezért nem érdemes bántani magunkat, hiszen a mostani 30-as generációnknak is nagyon közel van az az időszak, amikor kézzelfogható volt a szegénység. „A nagyszüleink háborúban nőttek fel, a szüleink a kommunizmusban, ezek a beidegződések simán megmaradhatnak és tanultak is lehetnek. A dédnagymamámnál el volt rakva vagy tizenöt doboz szaloncukorpapír, hogy ha majd szaloncukrot főz valamelyik karácsonykor, akkor legyen mibe csomagolni, és ott volt az összes zokni, harisnya, a lyukas is, de ő így küzdött meg azzal a traumával, hogy borzasztó körülmények között éltek a háború alatt. Ezek a szorongások nem úri hisztik, empatikusnak kell lennünk magunkkal. Nem kell erőszakkal kidobálni mindent, sokkal jobb, ha megnyugtatjuk magunkat azzal kapcsolatban, hogy nem vagyunk veszélyben, és ennek tudatában adjuk oda a számunkra feleslegessé vált cuccainkat olyan embereknek, akiknek nagyobb szükségük van rá.”
Arra van időd, amire szakítasz – ismerős a mondás, ugye? Farkas Lívia nemcsak a saját életében, a blogján is felvette a kesztyűt az ehhez hasonló felesleges bűntudatkeltésekkel. Úgy véli, többségében a nőknek címeznek ilyen mondatokat.
„Látom az átlag női portálokon a takarításról szóló cikkeket, hogy a rendes háziasszony arról ismerszik meg, hogy mindent bele tud szuszakolni az idejébe, és az összes szerepében kifogástalan alakítást nyújt. Ettől falra mászom. Miért a nőnek kellene egy személyben vállalnia ezt? A legviccesebb ellenpélda erre: ha két nő él együtt, akkor ők kétszer annyit takarítanak? Ha két férfi él együtt, akkor egyik se, mert nem az ő dolguk? Ugyan már!”
A pihenés nem jutalom
Farkas Lívia szerint már régen nem arról kellene beszélni, hogy mit csinál egy rendes nő, mivel azt csinál, amit akar. Szerinte egyre extrémebb formái vannak annak, hogyan facsarják ki magukat teljesen a nők, a családanyák. „Van egy nagyon undorító irányzat: kelj fel hajnalban, tornázz, csinálj egészséges reggelit a családnak, mert ettől leszel jó feleség és jó anya, és mire ők felkelnek, te már órák óta robotolsz, de legyél szép és kisimult. Szerencsére – mit ad Isten – mindig van egy újabb és újabb termék, ami segít ebben. ’Ha igazán akarják’, megy, az elvárt extrém alvásmegvonás viszont rövid távon kiégéshez, hosszú távon pedig súlyos egészségügyi problémákhoz vezet.”
A blogszerző szomorúan állapította meg, hogy a tanfolyamán részt vevők jó része a pihenést jutalomnak éli meg. Ebből következően feltételeket szabnak neki, és ha azok nem teljesülnek, megvonják maguktól. Pedig a pihenés létszükséglet, és nem egy cukorka az út végén, hogy ha ügyes voltál, akkor megkapod.
Veszélyes tehát bedőlni annak, hogy milyen a jó meg a sikeres nő, és főként, hogy milyen a rendes háziasszony – vallja Farkas Lívia. Az ilyen típusú meghatározások ugyanis alaposan belepiszkálhatnak az önértékelésünkbe. A külső elvárások helyett érdemes megtalálni a saját igényeinket és komfortérzetünket, és nem tulajdonítani nagy jelentőséget annak, hogy mit mond el rólunk egy koszos tányér vagy három mosatlan bögre.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
