Nagy a baj: a világvége 65 éve nem volt ennyire közel

  • HVG HVG
Nagy a baj: a világvége 65 éve nem volt ennyire közel

Előrébb állították a végítélet jelképes óráját, a mutatók most éjfél előtt két percen állnak, s ilyen nem fordult elő 1953, a szovjet–amerikai fegyverkezési verseny első csúcspontja óta – tette közzé friss megállapítását az Atomtudósok Közlönye című amerikai folyóirat. Az órát kezelő tudósok most fél perccel tolták előbbre a mutatókat, s döntésüket azzal indokolták, hogy az észak-koreai atomfegyverkezés, s az azzal kapcsolatos provokatív kijelentések miatt megnőtt a véletlenszerű vagy elhibázott döntés alapján megindított atomháború veszélye. A tudósok ugyancsak veszélyként nevezték meg a klímaváltozás következményeinek súlyosabbá válását, s hozzátették: úgy tűnik, a politikusok nem hajlandók elfogadni a tudományos tényeket. „Bizonyítékalapú döntéshozatalra, nem pedig politikai alapú bizonyítékgyártásra lenne szükség” – mondják. Az óra 1991-ben volt a legmesszebb – 17 percre – a végítélettől, s tavaly fél perccel tolták előre a mutatókat.

HVG

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Az írás a HVG 2018/5. számában jelent meg.