Kisbabákkal nevelni empátiára a gyerekeket – nem olyan elvetemült ötlet, mint elsőre hangzik, sőt a rá épülő program hatására látványosan csökkent a diákok közt az erőszak és a kegyetlenkedés.
„Szia, Naomi, hogy vagy?” – ismételgetik énekelve a gyerekek az osztályteremben, mikor az anyja karján megérkezik az egyik legfontosabb, és minden bizonnyal legfiatalabb tanáruk, a hét hónapos Naomi. A BBC videója egy olyan tanóráról tudósít, amelyen az empátiájukat fejlesztik ezek az iskolások, mégpedig úgy, hogy a kisbaba viselkedését figyelik, és a gesztusai alapján próbálják megfejteni, éppen hogy érzi magát, mire van szüksége.
Tényleg fejleszthető
Az empátia az a képességünk, amelynek segítségével beleéljük magunkat egy másik élőlény helyzetébe. Közösséget teremt, segíti a problémamegoldást – mondhatjuk, hogy egy elég fontos túlélési szkillünk.
Ehhez a képességünkhöz kapcsolódik viszont egy elterjedt tévhit: úgy gondoljuk, hogy valaki empatikusnak születik, jobb érzéke van az emberekhez, mintha ez valamilyen fix és adott dolog lenne, ami nem befolyásolható. Pedig az empátia tanulható, fejleszthető: mindenkinél, ráadásul minden életkorban.
Ezt felismerve Mary Gordon kanadai gyerekvédelmi szakember a kilencvenes években kidolgozta a Roots of Empathy elnevezésű programot olyan foglalkozásokkal, amelyeken egy kisbaba segít az empátia fejlesztésében. A program ma már Kanadán kívül hét másik országban is működik.
A BBC videójában bemutatott esetben, mivel Naomi szavakkal még nem tudja elmondani, mit szeretne, a gyerekeknek nagyon kell figyelniük, rá kell hangolódniuk, hogy értsék, miért teszi éppen azt, amit. A szavak hiányának azért is van jelentősége, mert az emberi kommunikáció túlnyomó része legtöbbször nonverbális csatornákon zajlik. Azaz sokkal többet árulunk el magunkról a gesztusainkkal, az arckifejezésünkkel, a hangszínünkkel, a mozdulatainkkal, mint a szavainkkal – a Roots of Empathy pedig erre is épít. Az órán egy felnőtt tanár kérdésekkel terelgeti a gyerekeket önmaguk és egymás megismerése, megértése felé.
Olvassuk az érzelmek jeleit
Egy másik videón a tanárnő éppen az érzelmi ábécét tanítja a gyerekeknek: egy olyan képet mutat a diákoknak, amelyen egy láthatóan rémült kisgyerek ül a Mikulás ölében. A tanárnő pedig kérdezgeti a diákokat: szerintük mit érez éppen a baba? Fél. Mit látnak a babán, ami alapján azt gondolják, hogy ezt érzi? Például ráncolja a homlokát. Szerintük miért félhet? Mert nem ismeri a Mikulást.
Később ugyanez az osztály a haraggal dolgozik. A tanárnő megkéri a gyerekeket, hogy vágjanak dühös arcot, aztán mondják el, mi változott a többiek arcán, milyenek voltak a saját és a többiek mozdulatai.
Az empatikus viselkedés előfeltétele, hogy megtanuljuk felismerni és megnevezni az érzelmeinket, hogy megtanuljunk gondolkodni és beszélni róluk. Ez hozzásegít ahhoz, hogy ezeket az érzelmeket másokon is felismerjük. Ha tudatosítottuk magunkban, hogyan éltünk meg egy-egy élethelyzetet, azt hasznosítjuk akkor, mikor egy másik ember viselkedését, érzelmi állapotát próbáljuk megfejteni. Itt nem kell semmilyen szentimentális hókuszpókuszra gondolni, hiszen ez gyakorlatilag minden szituációra igaz, amellyel a társadalmi együttélésünk során napi szinten találkozunk: ismerősökkel és ismeretlenekkel, munkában, iskolában, otthon, boltban, moziban, az utcán...
„Szerintetek Naomi kitartó vagy könnyen feladja?” – kérdezi a BBC-s videón a felnőtt tanár, miközben a baba egy takaróra fektetve játszik. „Kitartó” – válaszolják a gyerekek. „Tegyétek fel a kezeteket, ha kitartóan szoktatok próbálkozni, mikor valami igazán nehéz dologgal találkoztok!” Néhány kéz a magasba lendül, aztán pár bizonytalanul követi őket. „Most tegyétek fel a kezeteket, ha néha frusztráltak lesztek, mikor új dologba kezdtek!” Erre a kérdésre megint magasba lendülnek a kezek, a gyerekek pedig körbenéznek, ki éli még meg hasonlóan az ilyen helyzetet.
Akivel együtt tudunk érezni, azt nem bántjuk
Nehéz gyűlölni valakit, amikor rájövünk, hogy ugyanúgy érez, mint mi
– foglalja össze Gordon a program lényegét. Azaz, akik megtanulnak tisztában lenni a saját érzéseikkel és tudnak beszélni róluk, nemcsak saját magukon segítenek, hanem a kapcsolataik is erősödnek, kevésbé lesznek elszigeteltek, és így az egész társadalom mentális jóléte, egészsége növekedésnek indul.
Ez azért fontos, mert míg a nyugati társadalmak felnőtt lakossága az elmagányosodással küzd, az iskolákban egyre nagyobb probléma a verbális és fizikai bántalmazással is együtt járó kegyetlenkedés, angol nevén a bullying jelensége. A Roots of Empathy programban résztvevő gyerekek, illetve iskolák vizsgálata során viszont azt találták, hogy a hatására az iskolai év folyamán számottevően csökkent a gyerekek agressziója és az egymást terrorizáló viselkedésük. Ennek oka pedig az, hogy az empatikus viselkedés elsajátításával, illetve fokozásával növelték a szociális és érzelmi kompetenciákat.
Minden tanórán használható megközelítés
A babák az év során többször is ellátogatnak az osztályokhoz, így a diákok azt is láthatják, hogyan fejlődik egy kicsi ember teste, agya, készségei stb. Az egyik megkérdezett gyerek ki is emeli, hogy ezt milyen érdekesnek tartja. De az iskolai tanárok a biológia/természettudományok mellett további területekről is beszámolnak, ahol össze tudják kapcsolni a tananyagot az empátiára való neveléssel.
Az irodalom például megnyitja az utat az érzelmek felé, a képzőművészetekkel a gyerekek az önkifejezés formáit gyakorolhatják. A beszélgetések során bővül a szókincsük és fogalmazni tanulnak, hiszen minél pontosabban meg akarják ragadni a mondandójukat.
Mikor megpróbálják kielégíteni az éhes vagy szomorú baba igényeit, a problémamegoldást gyakorolják, amit aztán mint attitűdöt, át tudnak emelni a kapcsolataikba is. Mikor visszafogják magukat, hogy a babára tudjanak figyelni, fegyelmet tanulnak. Társadalomtudományi fogalmakat azáltal lehet bevezetni, hogy a programra látogató babák különböző bőrszínű, vallású, kultúrájú családból érkeznek, így a gyerekek megtapasztalják a sokféleséget, és azt is, hogy a babák és a szüleik közt lévő szeretet mindenhol ugyanolyan erős, és független ezektől a látszólag elválasztó tényezőktől.
A „saját” babájuk látogatásai az osztályközösséget is építik, annak megtapasztalása viszont, hogy milyen komoly feladatot jelent gondoskodni egy kisbabáról, már a felelősségvállalást erősíti. Azaz ezek a gyerekek kamaszként, majd felnőttként felelősségteljesen gondolnak majd a gyerekvállalásra, és kamasz társaikkal a védekezésről is újra el lehet beszélgetni.
Bár a Roots of Empathy a babákkal való interakcióra fókuszál, maga a megközelítés, amely az empátiát, az érzelmek tudatosítását célozza, ettől függetlenül is alkalmazható és hasznosítható.
A célt Gordon fogalmazta meg találóan:
Ha csak arra tanítjuk meg a gyerekeket, hogy jól számoljanak és olvassanak, de arra nem, hogy jól kapcsolódjanak másokhoz, akkor sikertelen társadalmat építünk. Ha meg akarjuk tanulni, hogyan kapcsolódhatunk egymáshoz, empátiára van szükségünk.
Vasárnap hajnalban megvolt az eszkaláció, két nappal később a kapituláció is – nem így képzelnénk két atomhatalom háborúját. Irán megrogyott, de ennek a háborúnak valójában aligha van vége.
Iránnak az lehet a fő tanulság a most véget érő háborúról, hogy atomfegyver nélkül nem tudja megvédeni magát. Nem tudja megvédeni légterét, és esélye sincs arra, hogy ehhez szükséges eszközöket szerezzen be. Izrael pedig csak azért áll le, mert Donald Trump úgy akarja.
Ez azért furcsa, mert másfél éve még ő kérte ezt. A magyar miniszteri biztos jelezte, hogy szó sem lehet a tárgyalások felfüggesztéséről.
Az Átlátszó által indított per tárgyalására mást küldött maga helyett a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője.
Elemzésünk a Tisza és a Fidesz első szakpolitikai vitájáról.
