szerző:
hvg.hu/MTI

A három űrhajós fél évet tölt majd Föld körüli pályán, különböző tudományos kutatásokat végeznek.

Egy orosz, egy amerikai és egy német űrhajóssal a fedélzetén elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a Szojuz MSZ-09-es űrhajó szerdán a kazahsztáni Bajkonurból.

A Szojuz-FG hordozórakéta három lépcsőjének leválását követően Föld körüli pályára állt űrhajó, fedélzetén Szergej Prokopjevvel, a Roszkoszmosz, Serena Aunon-Chancellorral, az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) és Alexander Gersttel, az Európai Űrügynökség (ESA) űrhajósával a tervek szerint pénteken éri el az űrállomást. Az ISS-en jelenleg az orosz Oleg Artyemjev, valamint az amerikai Drew Feustel és Ricky Arnold teljesít szolgálatot.

Az új misszió tagjainak mintegy 250 kísérletet kell majd elvégezniük a biológia, a földtudomány, a humán kutatás, valamint a fizikai és technológiai tudományok területén. Az űrállomáson való tartózkodásuk idején Progressz MSZ és Dragon típusú teherűrhajókat fogadnak, és űrsétát is tesznek majd.

A három űrhajós 168 napot tölt majd a Föld körüli pályán, ez alatt 2688-szor kerülik meg bolygónkat, írja az express.co.uk.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!