Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A Washingtonban élő macskák számát akarja megállapítani egy nagyszabású, három évig tartó felmérés, amely kedden kezdődött meg az amerikai fővárosban.
A felmérés során egyúttal olyan módszereket akarnak kidolgozni, amelyek segítségével országszerte számon lehet tartani a macskapopulációt.
A több intézmény és szervezet által kezdeményezett washingtoni macskaszámlálásban mások mellett a Smithsonian Természetvédelmi Intézet és a Human Society is részt vesz. A 690 ezer lakosú főváros macskáinak megszámlálásához kamerás csapdákat, háztartásokban végzet felmérést és egyéb technikákat használnak.
A macskaszámlálás támogatói szerint a vállalkozás azért is hasznos, mivel jobban fel lehet majd mérni az állatmenhelyek forrásigényeit, és a kóbor macskák is kezelhetőbbé válhatnak.
A számlálás a tervek szerint 2021 júniusára fejeződik be.
Egy 2013-ban publikált kutatás szerint a madarakra és kisebb emlősökre a legnagyobb veszélyt a macskák, főleg a vadon élők jelentik.
Az amerikai állatorvosok szövetségének 2012-es adatai szerint minden harmadik amerikai háztartásból csaknem egyben van legalább egy macska, országszerte több mint 74 millió cica él.
A tanulmány megállapította, hogy a házimacska a száz legkártékonyabb nem őshonos invazív faj közé sorolható a világon.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.