Kiakadt egy brit nő, mert spanyolországi nyaralása során spanyolokkal találkozott

A nő szerint nyaralását megkeserítette, hogy túl sok spanyol lakott rajta kívül a szállodában.

  • hvg.hu hvg.hu
Kiakadt egy brit nő, mert spanyolországi nyaralása során spanyolokkal találkozott

Nem mindennapi probléma miatt követeli vissza a pénzét az utazási irodától egy brit nő. A 81 éves Freda Jackson Spanyolországban, Benidorm üdülőövezetében nyaralt egy barátjával, azonban elmondása szerint nem tudta élvezni a vakációt, mivel rajta kívül rengeteg spanyol tartózkodott a szállodában.

Az Independent beszámolója szerint a nő panaszt tett az utazását szervező cégnél, és kijelentette, hogy vissza akarja kapni a pénzét. Elmondása szerint ugyanis

A hotel tele volt spanyol nyaralókkal, akik mindenkinek csak az idegein táncoltak, mivel faragatlanul viselkedtek.

Ha ez még nem lenne elég, szerinte a spanyol üdülőváros szállodája túlságosan is a spanyol vendégekre helyezte a hangsúlyt, a programok is mind spanyol tematikával rendelkeztek. Jackson szerint mindez tűrhetetlen, és felteszi a nagy kérdést:

Miért nem tudnak a spanyolok máshová menni nyaralni?

Az utazásszervező előbb 75 font kártérítést ítélt meg a nőnek, aki ezt kevesellte, ezért végül 566 fonton osztozhatott barátjával, aki elkísérte a – szerinte borzalmasan sikerült – nyaralásra. Az utazás szervezője szerint azonban csak azért kaphattak kártérítést, mert egy rendszerhiba miatt Jackson és barátja csak hat nappal az utazás előtt értesült arról, hogy gépük az eredetileg tervezetthez képest más időpontban indul. Azzal, hogy Spanyolországban sok a spanyol, az utazásszervező sem tudott mit kezdeni.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.