Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Legalábbis a jövő évi French Openen már nem játszhat abban a híres fekete ruhájában a teniszezőnő, melyben az idei versenyt is megnyerte.
Bernard Giudicelli, a francia teniszszövegség elnöke azt mondta, jövőre dresszkódot vezetnek be a French Openen, írja a 444 a hypebeast.com-ra hivatkozva. Mindenkinek tisztelnie kell a játékot és a helyszínt - tette hozzá a szövetség vezetője, megemlítve azt is, hogy Williams és a Nike a múltkori viselettel túl messzire ment.
A 23-szoros Grand Slam győztes korábban a fekete dresszről azt mondta,
úgy éreztem magam benne, mint egy szuperhős, és én mindig is szuperhős szerettem volna lenni. Azt hiszem, ez a dressz minden olyan nőt képvisel, aki mentálisan és fizikailag is sok nehézségen keresztül ment, hogy visszaszerezze az önbizalmát, és higgyen magában.
Látott már szuperhőst élőben? Itt van!
Mi különbözteti meg a tengerbe zuhant brit nőt líbiai társától? Talán az, hogy az egyik egy luxushajóról esik vízbe, a másik pedig menekülthajóról? Erről és Orbán Ráhel eldobott pelenkájáról is lesz szó a hvg.hu podcastjában.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.