Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A négyoldalas írásra Los Angelesben lehet licitálni.
Elárverezik Sigmund Freud egy 1913-ban kelt, kézzel írt levelét Los Angelesben. A bécsi pszichoanalitikus kollégájának, Paul Federnek írt négyoldalas levelében gyerekkoráról és képzésének állomásairól mesél.
A levél kikiáltási ára 25 ezer dollár (6,9 millió forint) – közölte a Nate D. Sanders aukciósház. Az eladó szerint
ez egy ritka, személyes, saját kézből származó leírása Freud zsidó örökségének. Olvasása során világossá válik, hogy Freud tiszteletben tartotta zsidó származása jelentőségét, és hogy erről szívesen beszélt kollégáinak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.