Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Halászhálóba akadtak, a tetemek között veszélyeztetett faj egyedei is vannak.
Halászok több száz elpusztult teknőst találtak Mexikó egyik déli állama, Oaxaca partjainál egy halászhálóba akadva. A BBC szerint a tetemek száma meghaladhatja a 400-at is.
Az elpusztult állatok nagy része, mintegy 300 tetem tengeri teknősöké volt, de több mint 100 olívazöld fattyúteknőst is találtak, amely egy igen ritka és veszélyeztetett faj. Ez a fajta teknős május és szeptember között rakja le tojásait több mexikói partszakaszon, de szakértők szerint egyre nagyobb a kockázat az álalt kihalására.
Egyelőre nem tudni, hogy kerültek a teknősök a hálóba, Mexikó ugyanis 1990-ben betiltotta a teknősök kifogását, és súlyos büntetést kap, aki megöl akár egyet is.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.