szerző:
hvg.hu

A belváros után már itt sem tűrik meg a hangoskodó sörbicikliseket.

Már több belvárosi kerületből is menniük kellett a beerbike-oknak (magyarul sörbicikliknek), de úgy tűnik, máshol sem tűrik meg a lakók ezt az utóbbi években divatba jött furcsa közlekedési eszközt: a Népszigetről is kitiltanák őket. A látogatókat ugyanis zavarják a beerbike-okkal közlekedők, akik menet közben alkoholt fogyasztanak, és sokszor hangoskodnak is – írja az Mfor.

A XIII. kerület önkormányzata ennek érdekében módosítaná a közösségi együttélés szabályairól szóló rendeletét, amit egyébként legutóbb márciusban módosítottak. Mivel azonban a belsőbb kerületekből kitiltott beerbike-üzemeltetők az utóbbi időben a Népszigeten találtak új otthonukra, a változtatásra mindenképpen szükség van. Az előterjesztés szerint ugyanis az eszközt hajtók szeszes italt fogyasztva hangoskodnak, és magatartásukkal felháborodást keltenek a lakosságban. A sörbiciklik használata veszélyt jelent a közterületek használóira, gyalogosokra és a közlekedés többi résztvevőjére. A tevékenység átlépi a közösség által eltűrni köteles határt.

A rendelet módosítása után bírsággal lehetne büntetni gyakorlatilag mindenkit, akinek köze van a sörbiciklikhez: az üzemeltetőket és a használókat is. Ha a közgyűlés elfogadja a javaslatot, akkor természetes személyeket 150 ezer forintig terjedő bírsággal sújthatnak, jogi és nem természetes személyeket pedig akár 2 millióssal is.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!