szerző:
hvg.hu

A teniszező most a mellráktól próbálja megmenteni a nőket.

Nemcsak énekel, de meztelen felsőtesttel teszi. Serena Williams erős anyaggal hívja fel a figyelmet a mellrák elleni harc fontosságára, és ehhez még azt is bevállalta, hogy elénekelje a The Divinylis I Touch Myself című dalát. Itt nem pont a szöveg eredeti értelmében biztatja a nőket arra, hogy nyúljanak magukhoz, hanem a rendszeres önvizsgálat fontosságára próbálja meg felhívni a figyelmet.

Az Instagramon közzétett kisfilm alatt azt írja, hogy a felvétel érdekében alaposan ki kellett lépnie a komfortzónájából, de az ügy érdekében ezt meg akarta tenni. A korai felismerés ugyanis életeket menthet.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Az vagy, ahogy eszel – ez a mindful eating

Az vagy, ahogy eszel – ez a mindful eating

Baló György így köszönt el utoljára a nézőktől

Baló György így köszönt el utoljára a nézőktől

Rendőrnek adta ki magát, majd vascsővel verte, és rálépett az idős asszony mellkasára

Rendőrnek adta ki magát, majd vascsővel verte, és rálépett az idős asszony mellkasára

Utrechti lövöldözés: török születésű férfit keres a rendőrség

Utrechti lövöldözés: török születésű férfit keres a rendőrség

17,7 millió forinton nyit a vadonatúj Tesla Y a szomszédban

17,7 millió forinton nyit a vadonatúj Tesla Y a szomszédban

"Pörölycápa-óvodát" találtak a Galápagos-szigetek közelében

"Pörölycápa-óvodát" találtak a Galápagos-szigetek közelében