A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Főleg gyerekholmikat vittek ki önkéntesek a szegedi Ady tér környékére.
Ingyen elvihető kabátokkal segítik önkéntesek azokat a családokat Szegeden, amelyeknek gondot jelent a gyermekek meleg ruhával való felöltöztetése.
Az RTL Klub arról számolt be, hogy a szegedi Ady téren és környékén néhány civil önkéntes villanyoszlopokra madzaggal kötött fel több téli gyermekkabátot, mellényt, overállt, hogy azzal segítsék a rászorulókat. Elmondásuk szerint azért nem szervezeten keresztül adományoznak, mert tudják, hogy sokan akkor sem kérnek segítséget, ha esetleg rászorulnának, de így bárki névtelenül leakaszthatja az adományokat.
Összesen több mint 40 ruhadarabot kötöttek ki, ezek jó része másnapra eltűnt. Mivel azonban címkét nem hagytak arról, hogy bárki nyugodtan elviheti a meleg ruhákat, ezért több járókelők a csatorna stábjától tudta meg, hogy miről is szólt az akció.
Az önkéntesek napokon belül újabb kabátokat akarnak kiakasztani.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.