Az évezred mélységi mentései nem mentek nemzetközi segítség nélkül

A thaiföldi gyerekfocisták felszínre hozatalához is sok ország szakemberére volt szükség, de nem volt ez másképp más emlékezetes eseteknél sem. Felidézünk négyet az elmúlt két évtizedből, egyet pedig 1955-ből, mert az akkor feltalált mentőeszköznek azóta is sok ember köszönheti életét.

  • HVG HVG
Az évezred mélységi mentései nem mentek nemzetközi segítség nélkül

Chile – mélyfúrás

AFP / Podrigo Arangua

Eleinte úgy tűnt, karácsonyig húzódhat, amíg kimentik a nyáron a mélyben rekedteket, de végül három hónap múlva a felszínre jutottak. A chilei bányászok 2010-es eseténél is szerencsésebbek azok a thaiföldi serdülő focisták, akiket 18 nap után keddre sikerült kimenteni egy vízzel elárasztott barlangból. A chilei San José-ércbányánál többfajta fúrógéppel jutottak el a 700 méter mélyen sínylődő 33 emberig. A bányaomlás után az ő szerencséjük azon is múlt, hogy elérték az egyik menekülőkamrát, ott volt elég levegő és egy kevés élelem. Számított a nemzetközi összefogás is: az egyik, nagy ütvefúróhoz hasonló szerkezetet az USA kölcsönözte, a mentőkapszulát osztrák csörlővel húzták a felszínre.

Bajorország – millió egyért

AFP / Markus Leitner

700 ember segítsége és 11 napi erőfeszítés kellett ahhoz, hogy ezer méter mélyről felhozzák Johann Westhauser barlangkutatót. A tapasztalt szakember 2014-ben a bajor Riesending-barlangban kőomlás miatt szenvedett olyan súlyos koponyasérülést, hogy saját erejéből nem tudott visszajutni. Két társa közül az egyik vele maradt, a másik 12 órányi erőfeszítéssel felment segítségért. A hosszú út is jelzi, mennyire nehéz lehetett a sérült kihozása. Német, osztrák, svájci, olasz és horvát segítők működtek közre a mentésben. Kockázatos, de helyes döntés volt, hogy nem vártak, amíg a szokásos orvosi vélemény szerint mozdítható állapotba kerül a sérült, hanem mihamarabb kihozták. A mentés kis híján egymillió euróba került, ennek egy méltányos részét Westhauser megtérítette.

Magyarország – kinn a vízből

Bócsi Krisztián

Nem kockáztatták meg, hogy a legyengült szervezetű búvárt a rövidebb úton, a víz alatt segítsék a felszínre, hanem inkább alagutat fúrtak hozzá. Így lett szerencsés vége a mentésnek 2002-ben a bódvarákói Rákóczi-barlangban. Szilágyi Zsolt – miután leoldódott a vezetőkötélről és eltévedt – ötnapos fogság után jutott a felszínre. Magyar, szlovák és cseh szakemberek, köztük katonák robbantották és vájták a mentőjáratot. A mostani thaiföldi esethez képest nagy különbség, hogy Borsodban „csak” körülbelül tízméteres alagútra volt szükség, míg a focicsapat menekülési helyét – nagyjából a chilei történethez hasonlóan – majdnem egy kilométernyi kőzet választja el a külvilágtól.

Kamcsatka – feljöttek

Nem háború, hanem béke: az orosz mini-tengeralattjárót brit, amerikai és japán segítséggel szabadították ki 190 méter mélyről, ahol fennakadt egy antenna horgonyán, és belegabalyodott egy halászhálóba. Ez 2005-ben történt, öt évvel az után, hogy halogatták a külföldi segítség elfogadását, és (bár korántsem biztos, hogy emiatt) a Kurszk atom-tengeralattjáró 118 fős legénysége életét vesztette a Barents-tenger mélyén. A Kamcsatkai-félsziget közelében a kis kutatóhajót a britek egy mélytengeri robotja szabadította ki. Öt óra alatt elvágta a kábeleket, és pár perc alatt szétszabdalta a halászhálót. Háromnapos fogság után a héttagú személyzet önerőből hozta felszínre a hajót.

Ruhr-vidék – bomba ötlet

AFP / DPA / Bernhard Frey

Technikatörténeti érdekesség, hogy az azóta is használatos (a San José-bányában is alkalmazott) mentőkapszulát néhány nap alatt fejlesztették ki egy 1955-ös német szerencsétlenség miatt. A sújtólégrobbanás három bányászt zárt be a Ruhr-vidéki Dahlbusch-aknában. Ötnapi fogság után már rendelkezésre állt a 2,5 méter hosszú, de alig 40 centiméter átmérőjű henger. Egy gyorsan kihajtott szűk járaton át abban húzták fel a férfiakat, akik a fejük fölé emelt karokkal préselték be magukat a kapszulába. Az egyébként több szerencsétlenséggel sújtott, azóta bezárt fejtésre utalva a mentőberendezést Dahlbusch-bombaként is emlegetik.