szerző:
hvg.hu

Egy díjátadó összehozza a két rappert.

Majka nem elhanyagolható hatására Curtis január közepén bevonult az elvonóra, majd február közepén, állítása szerint teljesen új emberként, ki is jött onnan. A tavalyi nagy összezördülést követően ezek után ismét beszélő viszonyba került Majkával, a Bors szerint pedig most úgy néz ki, ismét színpadra is állnak együtt, mégpedig már idén tavasszal.

Három közös dalukat is – a Füttyöst, a Valami rapet és az Irány Sopron! című dalt – Fonogram-díjra jelölték ugyanis.

„Amikor kiderült, hogy Fonogram-díjra jelölték három számunkat is, köztük a Király Viktorral közös nótánkat, Peti felhívott, hogy menjünk együtt. Mindenki azt hiszi, rosszban vagyunk, pedig ez nem igaz. Történt, ami történt, de rendeződtek a dolgok köztünk, és szoktunk beszélni egymással – mondta a lapnak Curtis, aki szerint különleges lenne, ha megnyernék ezt a díjat. Közös munkáról azonban egyelőre még nem beszéltek Majkával.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lovagkeresztet kapott a polgármester, aki figyelmeztetett, ha nem a fideszes jelölt nyer, akkor „szopni fogunk”

Lovagkeresztet kapott a polgármester, aki figyelmeztetett, ha nem a fideszes jelölt nyer, akkor „szopni fogunk”

Zsiráf született a veszprémi állatkertben

Zsiráf született a veszprémi állatkertben

Eddig nulla bankautomata volt Hortobágyon, most kettőt is felszereltek

Eddig nulla bankautomata volt Hortobágyon, most kettőt is felszereltek

Meghalt Boda-Szász Kriszta színművész

Meghalt Boda-Szász Kriszta színművész

Tovább titkolózik az Emmi Takaró Mihályról

Tovább titkolózik az Emmi Takaró Mihályról

79 éves korában meghalt Peter Fonda

79 éves korában meghalt Peter Fonda