Így ünnepelte Budapest május 1-jét fél évvel az 1956-os forradalom leverése után
Május 1. nem csak a munka és az uniós tagságunk ünnepe, hanem mérföldkő a magyar televíziózásban is.
hvg.hu
Május első napjának kitüntetett szerep jut a magyar televíziózás történetében. 1957-ben külső helyszíni közvetítéssel ezen a napon indult a rendszeres tévéadás egy angol PYE közvetítőkocsi segítségével, természetesen a május 1-jei felvonulással a középpontban – hívta fől a figyelmet a NAVA.
A felvonuláson mintegy 400 ezer fővárosi lakos vett részt, ők voltak a biodíszlet Marosán György és Kádár János beszédéhez. Nem véletlenül akarták mindenáron összehozni a televíziós közvetítést a pártvezetők, hiszen alig fél évvel a forradalom leverése után ez az ezúttal békés tömegdemonstráció a "forradalmi munkás-paraszt kormány" megszilárdult hatalmáról árulkodott.
Fotó: Május 1-i felvonulók Budapesten 1957-ben Fortepan / ALBUM027
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.