Stand-upolni fog a Viszkis

A börtönéveiről fog vicceskedve mesélni egy stand-up show keretében Ambrus Attila. Ha sikeres lesz az első ilyen fellépése, akkor még sorozat is lehet a performanszból.

  • hvg.hu hvg.hu
Stand-upolni fog a Viszkis

Július végén whiskykóstoló estet tart Katona Csaba, az MTA BTK Történettudományi Intézet történésze, aki az ital történetét fogja bemutatni. Vendége stílusosan az egykori Viszkis, a jelenleg keramikusként dolgozó, korábban a celebvilágot is kipróbáló (a 2017-es Ázsia Expresszt Berki Krisztián és Ambrus párosa nyerte) Ambrus Attila lesz, aki pedig arról fog mesélni, hogy miként tudta átvészelni a börtönéveket – írja a Bors.

Ambrus Attila szerint, míg Katona Csaba a whiskytörténelem szakértője, addig ő a whiskyivás gyakorlati részét és az esetleges rossz mellékhatásokat ismeri inkább. "Ez nem egy bankrabló vagy szabadulótanfolyam lesz, hanem a whiskykultúráról lehet majd információkhoz jutni, én pedig esetleg elmesélem azt, hogyan tudtunk a börtönbe piát csempészni, illetve hogy egyáltalán minek köszönhetően lettem én a Viszkis. Közben próbálunk viccesek lenni, és komoly tanulságokat is le lehet majd vonni, például, hogy piásan soha ne üljünk volán mögé" – mondja a lapnak.

Megemlíti azt is, hogy a börtönben szilveszterkor is a Rádiókabarét hallgatta, egyébként pedig Hofi Géza volt a kedvenc humoristája. Mikor szabadult, Fábry Sándor meghívta őt a Rádiókabaréba, de akkor a lehetőséget Ambrus Attila még visszautasította. "Nemet mondtam neki, mivel egyrészt nincs annyi jó poénom, hogy egy félórás műsort kitöltsek vele, másrészt nem biztos, hogy azok is élveznék a vicceimet, akiket kiraboltam. Nagyon észnél kellett volna lennem, hogy mit és miként mondok, és a szerepléssel sokkal több kárt okoztam volna magamnak és másoknak, mint hasznot."

Ha az első, nevével fémjelzett, hatvanfős est sikeres lesz, akkor rendszeressé válhat a Viszkis-stand-up.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.