szerző:
MTI

Ez hasznos módszer a kicsinyek védelmezésére.

Sok bálnafaj felnőtt egyedeire nem lesnek ragadozók a vízben, mert a testméretük elrettenti őket, kicsinyeikre azonban sokkal gyakrabban vadásznak – derül ki a Biology Letters című tudományos folyóiratban közölt kutatásból.

Az amerikai Syracuse-i Egyetem tudósai vezette kutatócsoport tapadókoronggal mikrofonokat erősített északi simabálnákra (Eubalaena glacialis), hogy hangadásaikat rögzítsék.

A fajt a Természetvédelmi Világszövetség a súlyosan veszélyeztetettek közé sorolja, nagyjából 500 példány maradt fenn belőlük.

A kutatók azt találták, hogy az anya-borja párosok csökkentették az erős, messze hangzó kiáltásaik számát a fiatal egyedekhez és a vemhes nőstényekhez képest. Ugyanekkor az anya-borja párosok a többiekhez képest gyakrabban kommunikáltak nagyon halk hangokon.

A simabálnák kiáltása általában körülbelül egy kilométerről hallható, a suttogás csak mintegy százméteres körzetben.

"Ezek az alacsonyabb amplitúdójú hangrezgések csökkentik a kockázatot, hogy ragadozók hallgassák ki őket, de lehetővé teszik az anyaállat és kicsinye közötti kommunikációt" – olvasható a tanulmányban.

A bálnákra vadászó ragadozókról úgy vélik, a zsákmány által kiadott hangok alapján találnak az áldozataikra, mivel a vízben gyakran rosszak a látási viszonyok.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fejbe rúgott egy alvó fiút egy felügyelő a nagykanizsai javítóintézetben

Fejbe rúgott egy alvó fiút egy felügyelő a nagykanizsai javítóintézetben

Ekkora tököt még nem látott Kalifornia

Ekkora tököt még nem látott Kalifornia

Felkapcsolták a Puskás Aréna lámpáit, elment a közvilágítás a környéken

Felkapcsolták a Puskás Aréna lámpáit, elment a közvilágítás a környéken

Videó: kemény volt a karma, mint egy tégla

Videó: kemény volt a karma, mint egy tégla

Simán átverte a robot az embert, és ehhez még csak trükköznie sem kellett

Simán átverte a robot az embert, és ehhez még csak trükköznie sem kellett

Van itt egy robotkéz, amely magától megtanulta, hogyan kell kirakni a Rubik-kockát

Van itt egy robotkéz, amely magától megtanulta, hogyan kell kirakni a Rubik-kockát