Az 57 éves rinocérosz élete nagy részét szabadon kóborolva töltötte, három éve vitték egy vadvédelmi területre, hogy megmentsék.
MTI
Ötvenhét éves korában Tanzániában elpusztult Fausta, amelyet a világ legidősebb nőstény keskenyszájú orrszarvújának tartanak.
Freddy Manongi, a Ngorongorói területet felügyelő erdészeti hatóság vezetője közleményben jelentette be, hogy Fausta pénteken múlt ki a Ngorongoro-kráterben.
"A feljegyzések azt mutatják, hogy Fausta hosszabb ideig élt, mint bármely rinocérosz a világon, a Ngorongorói területen szabadon kóborolva élte le életének több mint 54 évét, 2016-ban pedig az egyik vadvédelmi térségbe vitték" - olvasható a közleményben.
Az orrszavút először a Dar-es-Salaami Egyetem biológusai azonosították a Ngorongoro-kráter térségében 1965-ben, amikor három-négy éves lehetett. Az állat egészsége 2016-ben kezdett romlani, hiénák támadásaitól szenvedett sérüléseket, és megvakult, ezért vitték a vadvédelmi területre. Bár 57 évesen pusztult el, nem hozott világra egyetlen utódot sem életében.
A súlyosan veszélyeztetett faj egyedei 37-43 évet élnek vadon, fogságban akár 50 évig is elélhetnek.
A szélesszájú orrszavú Közép- és Dél-Afrikában, a Csád-tó és a Viktória-tó környékén őshonos. A 20. század utolsó harmadára állománya egész Afrikában megcsappant. Becslések szerint 2015-ben 5042 és 5455 egyed közt volt a keskenyszájú orrszarvúk populációja.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.