Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Csehországban sajátos helyzeteket teremtett a járványügyi szabályozás.
Rendőröket hívtak nudistákra még március végén a Prágától keletre fekvő kisváros, Lázně Bohdaneč polgárai. Nem a meztelenkedéssel volt bajuk – hiszen annak semmi akadálya a kijelölt helyeken –, hanem azzal, hogy a delikvensek nem viseltek arcmaszkot, ráadásul a kellő távolságot sem tartották egymástól, ami viszont járványügyi kockázatot jelent.
A CNN szerint mintegy 150 embert ellenőriztek, és nagyjából a felüket kellett figyelmeztetni a maszkviselés szabályaira. „Megértjük, hogy sokaknak nincsen kertjük, mégis szeretnének szívni egy kis friss levegőt. Ám a korlátozásokat nem lehet lazítani, amíg mindenki be nem tartja a szabályokat” – idézi a hírtelevízió portálja a rendőrség közleményét.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.