szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A balesetben szerencsére nem sérült meg senki.

Pénteken kora délután a kirándulókat szállító, menetrend szerint közlekedő szerelvény egyik kocsija futott le a vágányokról.

A balesetben nem sérült meg senki. Az RTL Klub úgy tudja az utasok átszálltak egy másik kocsira és tovább haladtak.

A kocsit még aznap délután visszatették a sínekre. Az üzemeltető még nem tudja a hiba pontos okát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Már terjed a neten, hogy a bejrúti robbanást “valójában” rakéta okozta

Már terjed a neten, hogy a bejrúti robbanást “valójában” rakéta okozta

Bemutatott a traffipaxnak egy autós, hetvenötszörös bírságot kapott

Bemutatott a traffipaxnak egy autós, hetvenötszörös bírságot kapott

6200 forintot raboltak ököllel

6200 forintot raboltak ököllel