szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A négytonnás fenyőt már fel is állították az Országháznál.

Nagy előkészületek után hétfő délelőtt kivágták Székesfehérváron azt az ezüstfenyőt, amely idén az Ország Karácsonyfája lett. A fenyőt kedden állították fel a Parlament előtt.

A fát a székesfehérvári hivatásos tűzoltók vágták ki a Surányi utcai ház kertjében, majd daru segítségével a Magyar Honvédség speciális szállítójárművére emelték. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a négy tonna súlyú fenyőt az Országház mellett állították fel.

©

A munkálatokat végignézte Molnár Imre tulajdonos is, aki azt mondta: családjukban már tavaly felmerült a gondolat, hogy felajánlják a fenyőt, de végül idén került rá sor. Az interneten keresztül tették meg a felajánlást, fényképekkel bemutatva az illetékeseknek a fenyőt, amely elnyerte a döntéshozók tetszését.

A tulajdonos nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy az eddig a házuk előtt álló fából lesz az Ország Karácsonyfája. Megjegyezte, hogy az ingatlan előző tulajdonosa ültette negyven évvel ezelőtt a mostanra 15 méter magassá, 70-80 centiméter törzsátmérőjűvé erősödött ezüstfenyőt, amely akkor is karácsonyfaként szolgált, és "most ismét ezt teszi, de az egész ország örömére".

Molnár Imre elárulta azt is, hogy két egyetemista gyerekükkel közösen, vasárnap mennek a gyertyagyújtásra, és akkor megnézik az általuk felajánlott fenyőt mint az Ország Karácsonyfáját.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Virológus a kínai vakcináról: A hátamon feláll a szőr attól, hogy egész koronavírussal oltsunk

Virológus a kínai vakcináról: A hátamon feláll a szőr attól, hogy egész koronavírussal oltsunk

Kormányhivatal: nincs gond azzal, hogy háromszorosára emelték a bérleti díjat az ócsai devizahiteles lakótelepen

Kormányhivatal: nincs gond azzal, hogy háromszorosára emelték a bérleti díjat az ócsai devizahiteles lakótelepen

Távozott a tankerületi igazgató, aki kivett egy roma gyerekeket oktató iskolát a támogatási programból

Távozott a tankerületi igazgató, aki kivett egy roma gyerekeket oktató iskolát a támogatási programból