szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Viszkis néven elhíresült egykori bankrabló, Ambrus Attila a hétfői bankrablásról elmondta, neki az volt a legfurcsább, hogy az elkövető hogyan tudott több mint 30 percig a bankban lenni.

Ambrus szerint ez a bankrendszer hiányosságaira hívja fel a figyelmet. Az egykori bankrabló elmondta azt a rendőrségi közhelyet is, miszerint a legfontosabb a forró nyom. Aminek ugye az a lényege, hogy a lehető legrövidebb időn belül el kell kapni az illetőt, mert ha kihűlnek a nyomok, és eltűnik az elkövető, akkor már nehéz lesz megtalálni, főleg úgy, ha még nincs priusza, és nincs benne a bűnügyi nyilvántartásban.

 

MTI / Balázs Attila

„Azt gondolom, hogy megúszhatja az illető amennyiben nincs priusza, és hogyha van egy kis esze, akkor többet nem csinál ilyet, mert az a helyzet, hogy hosszú távon én nem láttam nyugdíjas bankrablót” – fogalmazott Ambrus. De szerinte gyakorlatilag mindenkit elkapnak, valaki úgyis hibázik, és a nagy számok törvénye alapján óhatatlan egy idő után az ember már rutinból csinálja ezeket a dolgokat, és mint tudjuk, rutinból semmit nem lehet csinálni - mondta a bankrablás Coelhója.

Ambrus azt a viccet is elsütötte az ATV-ben a hétfői kolozsvári úti bankrablás ügyében, hogy "hétfőn nem voltam Pesten, tehát van alibim”.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!