Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Rúzsa Magdi hármas ikreket vár

Elmondhatatlan érzés az énekesnő szerint.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Rúzsa Magdi hármas ikreket vár

Hármas ikreket vár Rúzsa Mag­dolna – írja a Blikk.hu. Az énekesnő így nyilatkozott terhességéről a lapnak:

Az orvosom csak ennyit kérdezett, hogy »felkészültél?« »Mire?« – kérdeztem vissza. Erre ő: ketten vannak. Majd jött a meglepetés mindannyiunk számára: nem ketten vannak, hanem hárman.

A lap szerint Rúsza családjában nem ez az első ikerterhesség, ezért tudta, hogy a várandósság első 12 hetében még bármi előfordulhat, ikrek esetében pedig még nagyobb a kockázat. Ezért férjével, Vilmossal úgy döntöttek, egyelőre hallgatnak boldogságukról. Aztán egy csütörtöki vizsgálat kimutatta: mind a három magzat egészséges és szépen fejlődik, így már a nyilvánosság elé állnak.

Elmondhatatlan érzés. A legmesésebb az egészben, hogy mindez természetes módon történt. Nem volt itt lombik... Úgy érzem magam, mintha a Jóistentől valamiért olyan ajándékot kaptunk, amit csak kevesen kapnak

– idézik Rúzsát, aki úgy tervezi, az utolsó pár hónapot kórházban tölti, és arra kér mindenkit, ha teheti, mondjon el néha egy-egy imát azért, hogy mindenki egészséges legyen.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.