Ilyen, amikor egy 900 kilós zsiráfot kell elaltatni egy műtéthez

A Fővárosi Állat- és Növénykertben elég sok előkészület kellett ahhoz, hogy meg lehessen műteni a Sheshe nevű zsiráf törött állkapcsát.

  • hvg.hu
Ilyen, amikor egy 900 kilós zsiráfot kell elaltatni egy műtéthez

„Néhány héttel ezelőtt különleges beavatkozásra került sor Sheshe nevű zsiráfunknál. Az állat törött állkapcsát kellett altatásban megműteni. Ez komoly szakmai kihívást jelentő feladat, de a csapat szaktudásának köszönhetően minden remekül sikerült” – írta honlapján a budapesti Állatkert.

A 2017-ben született nőstény zsiráf, Sheshe állkapcsa néhány héttel ezelőtt ismeretlen okból, de valószínűleg a zsiráfcsapat egy másik tagjától kapott rúgás miatt eltört, ami a természetben akár az állat halálát is jelentheti, ha nem tud miatta táplálkozni, ezért kellett megműteni és rögzíteni a csontokat.

„Ilyen csontsebészeti beavatkozást azonban csak altatásban lehet végrehajtani, a zsiráfok altatása pedig a legnehezebb feladatok közé tartozik. Nemcsak azért, mert a zsiráfok elég termetes állatok – Sheshe például mintegy 900 kilót nyom –, hanem azért is, mert ezeket a magas állatokat speciális vérkeringés jellemzi, nem is beszélve arról, hogy amikor az altatószer hatása miatt eldőlnek, összesnek, a nagy testmagasság miatt a sérülésveszély is igen nagy” – írják.

Ezért a beavatkozás napján a gondozók az elkülönítő istállót puha szalmával bélelték ki: vastag rétegben szalmát szórtak a padlóra, a falakat pedig egymásra rakott szalmabálákkal fedték el. Ezzel sikerült is kivédeni, hogy az állat az altatáskor megsérüljön. „Sok más állattal ellentétben azonban a zsiráfok fejét az altatáskor fel kell polcolni: erre a különleges vérkeringés miatt van szükség, hiszen, ha belegondolunk, a zsiráfok arra vannak kalibrálva, hogy a szív elég erősen pumpáljon ahhoz, hogy a vér a több méterrel magasabban lévő fejbe, agyba is eljusson. Így tehát altatásban is gondoskodni kell arról, hogy a fej valamivel magasabban helyezkedjen el a szívnél” – magyarázzák az ápolók.

A műtét óta már több hét eltelt, Sheshe már táplálkozni is tud, így kijelenthető, hogy a beavatkozás sikeres volt. Az Állatkert mindehhez hozzáteszi: „Az első zsiráf 153 éve érkezett Ferenc József ajándékaként – Erzsébet királyné közbenjárására. Az idők során eddig összesen 34 zsiráfborjú látott napvilágot Budapesten, az első még 1868-ban született.”

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.