Fájdalommal fogadta a pápa, hogy több ezer pedofil volt a francia katolikus egyházban

Ferenc pápa imádkozik, hogy az áldozatok vigaszra találjanak – reagált a szentszék szóvivője a francia katolikusok vizsgálatának eredményére.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Fájdalommal fogadta a pápa, hogy több ezer pedofil volt a francia katolikus egyházban

„Fájdalommal fogadta” Ferenc pápa a jelentés tartalmát, amely szerint 1950 óta mintegy 216 ezer gyerek lehetett áldozata a franciaországi katolikus egyházi zaklatásoknak - közölte Matteo Bruni vatikáni szóvivő.

A pápa „elsősorban az áldozatokra gondol nagy szomorúsággal az általuk elszenvedett sebek miatt, és hálával a bátorságukért, mellyel jelentették a történteket” – közölte a szentszéki szóvivő. Hozzátette, a pápa imádkozik, hogy az áldozatok vigaszra találjanak, és az igazság szolgáltatásával a gyógyulás csodájában is részesülhessenek.

A szóvivő arra is kitért, hogy a pápa nem feledkezik meg a francia egyházról sem, amelynek a „borzalmas valóság” tudatában a megváltás útját kell követni.

A jelentés szerint a francia katolikus egyházon belül az elmúlt hetven évben 2900 és 3200 között lehetett a pedofil bűnöket elkövetők száma. A francia püspöki konferencia által az egyházon belüli szexuális visszaélések kivizsgálására 2018-ban felállított bizottság sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra a 2500 oldalas jelentést, amelynek ismertetésére a sértettek és képviselőik is meghívást kaptak.

Éric de Moulins-Beaufort reimsi érsek, a Francia Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a közzétételt az igazság próbatételének nevezte, és megfelelő viselkedésre és megértésre szólított fel.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.