Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az énekesnőt jelenleg is szubintenzív osztályon kezelik.
Rosszul lett hétfő hajnalban Lang Györgyi, rohammentő vitte kórházba – adta hírül a Bors.
A lapnak Falusi Mariann azt mondta, éjjel kettőkor jött el legjobb barátnőjétől és zenésztársától, aki akkor még jól volt. Hajnalban azonban már kevésbé tudta mozgatni a kezét és nehezebben beszélt, ezért előbb Falusinak telefonált, majd mentőt hívott.
„Az orvosok közölték velünk, hogy hajnalban agyérgörcse volt. Megnézték és bevitték a kórházba, gyógyszereket is kapott. Györgyi most már a szubintenzív osztályon fekszik, tehát már jobban van, és semmiféle tünete nincsen. Holnap remélhetőleg kikerül az osztályról, utána pedig hazaengedhetik” – magyarázta Falusi Mariann.
Megnyugtatásul hozzátette: úgy tűnik, Lang Györgyinek nem történt komolyabb baja. „Tisztán és érthetően beszél, jó kedve van, nevet és most már a kezeit is mozgatja.”
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.