6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A Zozotown e-kereskedelmi vállalat tulajdonosa csatlakozott az űrhódító milliárdosokhoz.
Maezava Juszaku japán vállalkozó a kazahsztáni Bajkonurból indult orosz rakétával, és a tervek szerint 12 napot fog turistaként eltölteni a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). A Zozotown e-kereskedelmi cég alapító-tulajdonosának ez az űrbéli kiruccanása csak a bemelegítő kör: 2023-ban a Holdra akar utazni.
A BBC azt írja, hogy a milliárdos az orosz kozmonauta Alekszander Miszurkin és egy videós producer társaságában indult el az űrállomásra szerdán. Utóbbi folyamatosan közvetíti majd kalandjaikat a vállalkozó YouTube-csatornáján. És hogy mik lesznek ezek? A férfi az indulás előtt összeállított egy százas listát az ISS-en elvégezendő, a követői által javasolt feladataiból; eszerint ki fogja próbálni a golfot, megpróbál eldobni majd egy papírrepülőt, és a buborékfújást is meg fogja kísérelni.
Felkészüléséről is folyamatosan posztolt a férfi, a Twitterén:
【11 days until Launch������】
— Yusaku Maezawa (MZ) (@yousuckMZ) November 27, 2021
Unusual training in Russia ③
The spinning chair - almost feels like torture. Some cosmonauts say it’s necessary, some say it’s not. Either way, it’s the hardest training ever done.
※Warning: eyes will be spinning just by watching#MZJourneytoSpace pic.twitter.com/ARzh7yaXXk
Maezava Juszaku a harmadik multimilliárdos, aki eljutott az űrbe Jeff Bezos és Richard Branson után. Az útja 88 millió dollárba került.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.