Egyszer csak megjelent Ferenc pápa egy római lemezboltban
Videóra vették, amint kisétál egy CD-vel a boltból.
hvg.hu
Ferenc pápa már gyerekkorában nagyon szerette a zenét, operát hallgatott a rádióban, és köztudottan nagy tangórajongó. Egyszer azt mondta, hogy „Mozart zenéje felemel Istenhez”.
Úgy tűnik, e rajongása ma sem múlt el. Kedden beugrott egy római lemezboltba, egy közelben tartózkodó vatikáni riporter felvételt is készített, amint egy CD-vel távozik onnan – írja az AP News.
Javier Martinez-Brocal, a Rome Reports hírügynökség igazgatója a római Pantheon szomszédságában tartózkodott, amikor észrevett egy fehér, vatikáni rendszámú Fiat 500-ast és néhány rendőrautót, amely a Stereosound üzlet előtt parkolt. A Fiatból Ferenc pápa szállt ki, bement az üzletbe, és ott mintegy 12 percet tartózkodott.
Kiderült, hogy Jorge Mario Bergoglio már bíborosként is vásárlója volt a boltnak a római látogatásai során, most tehát régi ismerőseit látogatta meg, hogy elbeszélgessen a tulajdonosokkal.
Ferenc pápának végül egy komolyzenei CD-t adtak ajándékba – tudta meg Martinez-Brocal.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.