Törölték az orvosi nyilvántartásból Simon Bramhallt. A brit sebész ugyanis beismerte, hogy 2013-ban több műtét alatt is a máj vérzésének megállítására használt argon lézerrel írta fel a monogramját a betegek szerveire – írta a The Guardian.
Bramhall még 2013-ban bukott le először, akkor egy utóműtét során egy másik sebész vette észre az SB feliratot. Akkor azzal védekezett, hogy így próbálta oldani a feszültséget a műtét közben. Később azt is be tudták bizonyítani, hogy volt még legalább egy beteg, akivel ezt tette.
A birminghami kórházban fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene, ő pedig beadta a lemondását. Miután évekkel később bíróság is elítélte, 2020-ban öt hónapra eltiltották az orvosi munkától. A General Medical Council – a brit orvosok nyilvántartását vezető szervezet – azonban fellebbezett ez ellen, azzal érvelve, hogy egy ennyire rövid időre szóló büntetés nem arányos az okozott kárral. A bíróság igazat adott a testületnek, és súlyosbított az ítéleten.