Kényszerleszállást kellett végrehajtania Elton John magángépének a brutális szélviharban

A szemtanúk szerint nagyon durva látvány volt. A sztár Írországból tartott New Yorkba, de vissza kellett fordulnia.

  • hvg.hu hvg.hu
Kényszerleszállást kellett végrehajtania Elton John magángépének a brutális szélviharban

Megrázta Elton Johnt, hogy a magángépének kényszerleszállást kellett végrehajtani kedden, miután Írországból New Yorkba indult, hogy koncertet adjon a Madison Square Gardenben – írja az NME a bulvársajtóra és szemtanúkra hivatkozva.

A beszámolók szerint a gép 3000 méter magasban repült angol idő szerint reggel 10 körül, amikor hidraulikai problémák miatt egy órával a felszállás után vissza kellett fordulnia, hogy a hampshire-i Farnborough reptéren landoljon.

A viharban azonban a kis gépet úgy dobálta a szél, hogy képtelen volt leszállni, hiába próbálkozott a pilóta kétszer is. „Rettenetes látvány volt. A repülő orra szinte függőlegesen állt” – mondta egy szemtanú.

Mindezek ellenére Elton John végül eljutott New Yorkba, és megtartotta a koncertjét, amely egyébként a járvány és egy csípősérülés miatt sokszor elhalasztott búcsúturnéjának része volt.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.