szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Jancsula Dezső pécsi pedagógus szerint neki mindig az volt a legfontosabb feladata, hogy a biztonságos környezetet megteremtse az iskolájába járó, rá bízott gyerekeknek.

Jancsula Dezső pécsi pedagógust 170 ezer forintra büntette a bíróság, amiért két hangoskodó tinédzsert rendre utasított az iskola mellett, majd egyikük hátizsákjának pántját megragadta, hogy az igazgatóhoz kísérje. Mint írtuk, tömegek álltak ki a meghurcolt pécsi tanár mellett, szimpátiatüntetést szerveztek érte, petíciót írtak, tanítványai, kollégái biztosították együttérzésükről, végül Áder János kegyelemben részesítette.

„Határozottan állítom, nem azzal szándékkal léptem a fiatalokhoz, hogy bántalmazzam őket. Ha ez lett volna a célom, egészen másként állok hozzá. Nekem mindig az volt a legfontosabb feladatom, hogy a biztonságos környezetet megteremtsem az idejáró, rám bízott gyerekeknek. Ezért bármikor bármit megtennék, és én erre gondoltam, akkor is, amikor az iskolához kívülről érkező dohányzó, káromkodó fiatalokra rászóltam” – mondta el a Blikknek Jancsula Dezső.

A tanár úgy vélte, semmilyen törvénytelenséget nem tett azzal a mozdulattal, hogy egyikük hátizsákjának a pántját megragadja.

Megerősítette, hogy a bíróság eltekintett volna a 170 ezer forintos pénzbüntetéstől, ha elismeri felelősségét. De ő erre nem volt hajlandó. Mint mondta, ő irodalom- és történelemtanár. Számos olyan példát talál ezen a területen, amelyek némi párhuzamot mutatnak.

„Ön szerint hogy ítélnék meg az egri vár kapitányát, ha Dobó István kinyitja a kaput, majd egyezkedni kezd a törökökkel? Vagy ha Nemecsek Ernő nem jön elő rejtekhelyéről, és nem néz az áruló Geréb szemébe, hanem inkább közli, hogy vele tart?” – sorolta a példákat.

Leszögezte, ha hasonló helyzetbe kerülne, biztosan nem hagynám szó nélkül, „ha kell, újra megtenném”.

Úgy vélte, az ügyében megmutatkozó civil kurázsi pedig a politikusok figyelmét is ráirányította arra, hogy valami nem jól működik. A parlamentben, legyen az bármilyen összetételű a következő ciklusban, a lehető leghamarabb változtatni kell a jogszabályokon a tanárok védelme érdekében.

 

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!