50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A megálló egyik biztonsági kamerája rögzítette az esetet.
Maga sem tudja, hogy élte túl drámai balesetét az az argentin nő, aki beesett egy érkező vasúti szerelvény alá a Buenos Aireshez közeli González Catán egyik vasútállomásán.
A megálló egyik biztonsági kamerája rögzítette az esetet. A felvételen jól látszik, ahogy az argentin médiában csak Candelaként azonosított 24 éves nő tántorogni kezd, majd fejjel előre beesik a sínekre. Szerencséjére éppen az érkező szerelvény két kocsija közé.
A nőt hamarosan kiemelték a kocsik közül, és amít a mentők a helyszínre értek, a peronra fektették. Hamarosan kórházba került, ahol kezelték a traumás sérüléseit, tizenkét nap után pedig hazaengedték.
Az eset még március 29-én történt, az arról készült felvétel azonban csak e hét elején kezdett el terjedni. A videót Candela is csak azután látta, hogy kiengedték a kórházból. Egy argentin tévécsatornának nyilatkozva arról beszélt, hogy azért zuhant a vonat alá, mert hirtelen leesett a vérnyomása, és elájult. „Próbáltam figyelmeztetni az előttem álló embert, de csak erre emlékszem, semmi másra, arra sem, hogy beestem a vonat alá. Fogalmam sincs, hogy lehetek még mindig életben. Próbálom keresni rá a magyarázatot” – fogalmazott.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
Egyelőre egyetlen óvópedagógus érintett a Mackós óvodában.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.