Elvetélt, emiatt gyilkosságért 30 év börtönre ítéltek egy nőt El Salvadorban

Aktivisták szerint az ügy komoly figyelmeztetés az Egyesült Államoknak is, ahol a Legfelsőbb Bíróság kiszivárgott határozattervezete értelmében eltörölnék az abortusz egész országra kiterjedő alkotmányos jogát.

  • hvg.hu hvg.hu
Elvetélt, emiatt gyilkosságért 30 év börtönre ítéltek egy nőt El Salvadorban

El Salvadorban egy bíróság 30 év börtönre ítélt egy nőt emberölés miatt. A nőnek, akit Esme álnéven emlegetnek, az volt a bűne, hogy elvetélt. A bírósági döntés előtt két évig volt előzetes letartóztatásban, miután egy kórházban orvosi ellátást kért.

Az El Salvadorban az abortusz dekriminalizációjáért küzdő aktivisták azt szeretnék, ha a vetélést közegészségügyi, nem pedig bűnügyi kérdésként kezelnék. El Salvadorban a világ egyik legszigorúbb abortusztörvénye van érvényben. Több más dél-amerikai országgal ellentétben itt nem engedélyezett a terhességmegszakítás nemi erőszak vagy vérfertőzés esetén sem, sőt akkor sem, ha az anya vagy a magzat élete veszélyben van. Az elmúlt két évtizedben több mint 180 nőt ítéltek börtönbüntetésre, amiért nőgyógyászati vészhelyzet miatt abortuszuk volt.

Aktivisták szerint Esme ügye súlyos figyelmeztetés az amerikai nőknek. Az Egyesült Államokban a Legfelsőbb Bíróság egy kiszivárgott határozattervezet szerint eltörölnék az abortusz egész országra kiterjedő alkotmányos jogát, amelyet 1973 óta a precedens értékű Roe vs Wade perben hozott állásfoglalás biztosított.

Az ország, ahol börtön jár a vetélésért is

Nincs szigorúbb abortusztörvény a világon a salvadorinál: még a szexuális erőszak áldozatai és a fiatalkorúak sem mentesülnek alóla. A közép-amerikai állam alkotmánya szerint az emberi élet a fogantatással kezdődik, annak elvétele pedig minden körülmények között gyilkosság. A Deutsche Welle riportja

 

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.