Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A francia mentőcsoport kiemelte az állatot, de a tengerig már nem jutottak el vele.
Kiemelés után elpusztult a beluga, mely körülbelül 70 kilométerre Franciaország fővárosától úszkált a Szajnában. A fehér delfin a sarkvidéki, sós, hideg tengervízben honos, így a folyóba keveredése veszélyt jelentett számára, ráadásul táplálkozni sem volt hajlandó.
A mentőakciót a Sea Shepherd France környezetvédelmi csoport végezte: az állatot egy függőágyhoz hasonlító szerkeszettel emelték ki a vízből, majd tucatnyi állatorvos sietett a segítségére, mielőtt egy hűtött kamionba került. Tervek szerint a 800 kilós emlőst a tengerbe engedték volna vissza, de minden erőfeszítésük ellenére a beluga elpusztult – írta a BBC.
"Ez egy hosszú, technikai jellegű mentési művelet volt, amely sok szakértelmet igényelt" ̶ mondta Isabelle Dorliat-Pouzet, az Eure prefektúra főtitkára.
A belugát egy hete vették észre a folyóban, a mentőalakulatok azóta fagyasztott heringgel és élő pisztránggal próbálták etetni, de nem jártak sikerrel.
A szakértők egyelőre értetlenül állnak az előtt, miért hagyta el az állat természetes élőhelyét, hiszen a legközelebbi belugapopuláció Norvégiától északra található, 3000 km-re a Szajnától. Ugyan az állatok ősszel, a jég kialakulásakor időnként délre merészkednek táplálkozás céljából, arra, hogy ilyen messze kóboroljanak, ritkán van precedens.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.