Most már hivatalos: Vilmos hercegék elköltöznek Londonból

Az új otthonuk Windsorban lesz, részben azért, hogy közelebb legyenek a királynőhöz, részben azért, hogy a gyerekeiknek „a lehető legnormálisabb” életet biztosítsák.

  • hvg.hu hvg.hu
Most már hivatalos: Vilmos hercegék elköltöznek Londonból

Otthagyja Londont Vilmos herceg és Katalin hercegné: Cambridge-ék kiköltöznek a Kensington-palotából, ahol az elmúlt tíz évben éltek, és beköltöznek a Windsorban található Adelaide Cottage-ba, mindössze 10 perces sétára a windsori kastélytól, ahol II. Erzsébet királynő a járvány kitörése óta lakik.

A költözésnek nemcsak az az oka, hogy minél közelebb legyenek a 96 éves uralkodóhoz, hanem az is, hogy a három gyereküknek – Györgynek, Saroltának és Lajosnak – a lehető legnormálisabb gyerekkort biztosítsák. A gyerekek a közeli, Ascot mellett található Lambrook iskolában fognak járni. A brit sajtó szerint a három gyerek iskoláztatása évi 50 ezer angol fontba (körülbelül 24 millió forintba) fog kerülni.

Az Adelaide Cottage a maga négy hálószobájával a BBC szerint ürügyet ad majd arra is, hogy összehasonlítsák Harry herceg és Meghan Markle hatalmas kaliforniai birtokával.

Az Adelaide Cottage Caled Robert Stanley 1839-es festményén
Wikipedia

Az Adelaide Cottage régóta királyi használatban áll. IV. Vilmos király építtette 1831-ben a feleségének, Adelaide királynénak.

Vilmosék megtartják a norfolki otthonukat és a Kensington-palotában található lakosztályokat is, de a fő rezidenciájuk az Adelaide Cottage lesz mostantól.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.