Shakira saját bevallása szerint élete legsötétebb óráit éli most meg

Az adóelkerüléssel vádolt énekes nemrég szakított a gyerekei apjával, és még az apja is kórházba került.

  • hvg.hu hvg.hu
Shakira saját bevallása szerint élete legsötétebb óráit éli most meg

„Jelen állás szerint semmivel nem tartozom [a spanyol kormánynak]” – jelentette ki Shakira, aki először nyilatkozott hosszabban azóta, hogy kiderült, a spanyol hatóság nyolc év börtönt akar kiszabni rá, amiért 2011 és 2014 között a spanyolországi tartózkodása alatt nem tett eleget az adófizetői kötelezettségeinek.

Az énekes az Elle-nek adott interjújában hamisnak nevezte az őt ért vádakat, szerinte ugyanis a spanyol adóhatóságnál bevált taktika, hogy a megalapozatlan állításokkal nyomást gyakorolnak a hírességekre a médián keresztül és így kényszerítik ki, hogy alkut kössenek velük. Shakira ugyanakkor bízik benne, hogy elég bizonyítéka van, amivel igazolhatja az ártatlanságát, és a bíróság az ő javára ítél majd.

Shakirát a Gerard Piquével való szakításáról is kérdezték, amit a kolumbiai előadó sokszor még mindig csak egy rossz álomként él meg. „De nem, ez a valóság. És a csalódás is nagyon valós, amikor azt látom, hogy egy olyan szent és különleges dolgot, amiről azt hittem, hogy köztem és gyerekeim apja közt volt, lealacsonyít és közönségessé tesz a média” – nyilatkozta.

Ha mindez nem lenne elég, Shakira 91 éves apja nemrég megbetegedett és az intenzív osztályra került. Az énekes a fentiek tükrében sokszor úgy érzi, valószínűleg ez élete legsötétebb órája, de ilyenkor mindig azokra a nőkre gondol, akik ugyanolyan vagy nála rosszabb helyzetben vannak.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.