A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A 45 éves színész szép csendben benevezett egy jiu-jitsu világbajnokságra, ahol minden meccsét megnyerte.
Még az ellenfelét is meglepte, amikor múlt szombaton felbukkant egy brazil harcművészeti világversenyen Tom Hardy, a Mad Max – A harag útja, az Eredet, a Dunkirk és A visszatérő Oscar-díjra jelölt színésze – írja a Guardian.
„Teljesen ledöbbentem – nyilatkozta a helyi tévének Hardy küzdőfele, a veterán Danny Appleby. – Ő meg csak azt mondta, felejtsem el, hogy ki ő, és csináljam, amit normális helyzetben csinálnék.”
Appleby szerint a színész meglepően erős fickó, amit nem nézne ki az ember egy hírességből. „Szerintem nem találkoztam még nála keményebb ellenféllel – az már egyszer biztos, hogy méltó volt Bane karakteréhez” – utalt a férfi arra a szereplőre, akit Hardy A sötét lovag – Felemelkedés című Batman filmben alakított.
Nem ez az első alkalom, hogy a színész váratlanul benevezett egy jiu-jitsu tornára. Augusztusban egy wolverhamptoni jótékonysági bajnokságot is megnyert, amelynek szervezője egy súlyos sérülésektől, poszttraumatikus stressztől és depressziótól szenvedő embereknek jiu-jitsut oktató segélyszervezet volt.
Hardy a karrierjében is kamatoztatni tudja a jiu-jitsu tudását. 2011-ben a Warrior – A végső menet című filmben például egy katonát alakított, aki benevez egy harcművészeti versenyre, a felkészüléshez pedig három hónapon át napi két órát kellett bokszolnia, súlyt emelnie és különféle harcművészeteket gyakorolnia.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.