Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Bagossy László osztálya most végzett a Freeszfe-n. Megbízatása négy évre szól.
A következő évadtól Bagossy László rendező lesz a a stuttgarti Theater Tri-Bühne művészeti igazgatója; megbízatása 2023 szeptemberétől 2027 augusztusáig szól – tudta meg a Népszava.
Bagossy, aki az egyetem kormány által kierőszakolt modellváltása után mondott fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE), évek óta rendszeres vendégrendezője a stuttgarti színháznak. Már korábban is felvetődött, hogy átvegye a Theater Tri-Bühnét, de mint a Népszavának elmondta, akkor még nem akarta elhagyni az SZFE-t, ahol a Színházművészeti Intézetet vezette.
Bagossy az SZFE után az egyetem szellemiségét továbbvivő Freeszfe-n tanított, tagja volt az elnökségnek, és ő volt az egyik főszervezője az SZFE-ről kiiratkozó hallgatók diplomamentő programjának, az Emergency Exitnek, amely során a hallgatók külföldi egyetemekkel együttműködésben vehettek át diplomát. A programról ebben a cikkünkben írtunk részletesen:
Elkészült a mesterterv: így menekítik ki az SZFE diákjait külföldi egyetemekre
Öt európai egyetem veheti át formálisan a Színház- és Filmművészeti Egyetem 150 hallgatóját: az intézmények vállalták, hogy elismerik a diákok eddigi kreditjeit, és segítik őket abban, hogy tovább folytathassák a munkát az oktatóikkal a Freeszfe Egyesületen belül. Közben az oktatás már megkezdődött a Freeszfe-n, ahol hamarosan Tarr Béla is tanítani fog.
Bagossy hatfős színházrendező osztálya a múlt héten vehette át diplomáját a Freeszfe keretein belül.
Vezetői koncepcióját a meghallgatásán a stuttgarti képviselő-testület minden pártjának küldöttje egyhangúlag támogatta – írja a lap. A rendező továbbra is együtt fog működni a Freeszfe-vel, sőt „európai karrierindító bázist” is teremtene nekik a Tri-Bühnén.
Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.