„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Ezzel egy többéves, közerkölcsről és a magánélet védelméről szóló vita zárult le.
A dél-koreai hatóságok feloldották a felnőtt méretű szexbabák importtilalmát – írja a BBC.
Dél-Koreában nem illegálisak a szexbabák, de a vámhatóságok 2018 óta több ezer darabot lefoglaltak ezekből az árukból egy olyan törvényre hivatkozva, amely tiltja a „Dél-Korea hagyományait és közerkölcsét sértő” termékek behozatalát.
Az importőrök bírósághoz fordultak panaszaikkal, kérve a tilalom feloldását, ők azt állították, hogy ezek a termékek nem sértik az emberi méltóságot. 2019-ben a Legfelsőbb Bíróság megerősítette azt a döntést, amely szerint a szexbabák személyes használatra szolgálnak, és ugyanabba a kategóriába tartoznak, mint a pornográfia, amely szigorúan szabályozott, de legális.
Ezután ismeretlenek petíciót indítottak és 250 ezer aláírást gyűjtöttek a szexbabaimport ellen, azt állítva, hogy ezek a tárgyak a szexuális bűncselekmények számának növekedéséhez vezethetnek.
A vámhatóság ennek ellenére, a Nemek Közötti Egyenlőség és Családügyi Minisztériummal konzultálva úgy döntött, feloldja a tilalmat. Ez azt jelenti, hogy:
A BBC szerint az egyelőre nem világos, hogy Dél-Koreában gyártott, kiskorúakra hasonlító szexbabák forgalmazása is tiltott-e.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?