Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Mindeketten megkapták az orosz Barátságért érdemrendet.
A külföldi állampolgároknak adományozható legmagasabb szintű kitüntetést vehette át Vlagyimir Putyin orosz elnöktől Steven Seagal amerikai színész. Seagal az elismerést az indoklás szerint nemzetközi humanitárius és kulturális tevékenységével érdemelte ki – írja a Reuters.
Ugyanezt az elismerést kapta meg 2021 decemberében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki a háború kitörése után sem akarta visszaadni, ugyanis „ami békeidőben történt, annak semmi relevanciája nincsen most, a háború alatt”.
Seagal korábban többször tanúbizonyságát tette Putyin-pártiságának, észszerűnek nevezte a Krím 2014-es annektálását, tavaly pedig a megszállt kelet-ukrajnai területekre látogatott el, és egy Oroszország által kinevezett szeparatista vezetővel is találkozott. 2016-ban Putyin személyesen adott át neki egy számára kiállított orosz útlevelet (képünkön), Ukrajna pedig 2017-ben nemzetbiztonsági okokra hivatkozva öt évre kitiltotta az országból.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.